2018. dec 06.

Filozófiai esszépályázat középiskolások számára

írta: szikzolt
Filozófiai esszépályázat középiskolások számára

Kedves középiskolás diákok!

Két idézetet ajánlunk nektek továbbgondolásra:

1) „Úgy tűnik, az ember nem „önmagát határozza meg”, inkább „őt határozzák meg” - mégpedig az éghajlat és a föld, a faj és az osztály, a nyelv, annak a közösségnek a története, amelyikhez tartozik, az örökölt vagyona, gyermekkora sajátos körülményei, szerzett tulajdonságai, élete jelentős és jelentéktelen eseményei. (...) Ez az érv sohasem zavarta különösebben az emberi szabadság híveit: elsőként Descartes ismerte el egyszerre, hogy az akarat végtelen, és hogy igyekeznünk kell „inkább önmagunkon felülkerekedni, mint a sorson.” (Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi)

kreativ.pngAz értelmezésben vegyétek figyelembe a következő kérdéseket:

  • Mit jelent és miben mutatkozik meg az ember meghatározottsága?
  • Ha az ember meghatározott, hogyan határozhatja meg mégis ő maga önmagát?
  • Milyen viszony van az önmeghatározás és a szabadság között?

2) „Ha megvallod nekem, hogy szeretsz, ha végre kinyögdécseled, akkor hasonló nyögdécselések kíséretében el kell hagynom a szavak zsongító világát, s ennek a kölcsönösen vállalt cselekvésnek a kockázata lesz a további párbeszéd tárgya. Ha viszont azt vallod meg nekem, hogy valakit szeretsz, akkor felhívtad a figyelmemet arra, hogy miért kell a kapcsolatunknak vonzalomnak maradnia, miért nem szerethetsz, hiszen a normákra hívtad fel a figyelmemet. A rólad szóló vallomás mindig egy lehetséges párbeszéd végét, a rólam szóló vallomás mindig egy lehetséges párbeszéd kezdetét jelenti.” (Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről)

Az értelmezésben vegyétek figyelembe a következő kérdéseket:

  • A vallomásban milyen összefüggés tételezhető a beszéd és a cselekvés között?
  • Hogyan szabályozhatják a szerelem intimitását a társadalmi normák?
  • Miként gondolható el a szerelem: monológ vagy párbeszéd?
  • A szerelem megélése feltételezi-e a beszédet, a nyelvet?

Írásaitokban követhetitek a szabad, kötetlen esszéműfaj szabályait vagy a tankönyvben szereplő esszémodellek szerkezetét. Felhasználhatjátok mindkét idézetet vagy csak valamelyiket.

Tapasztalataink szerint az évek során a pályázat túlnőtt a filozófia szak keretein, és díjazottjai között nemcsak filozófia szakra felvételizők voltak, hanem más szakok leendő hallgatói is. A jelentkezők és tanáraik átlátták, hogy a cél az íráskészség fejlesztése, a művészi önkifejezést és a tudományos pontosságot ötvöző filozófiai esszéírás gyakorlása, lehetőség a legjobbak tudásának összemérésére és díjazására. Ezért kibővítettük a verseny-felhívás címzettjeinek körét, és a filozófia elkötelezettjei mellett szeretnénk a magyar nyelv- és irodalom, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődő valamennyi középiskolás diákot (IX. - XII. osztály) és tanáraikat is megszólítani. Mint ismert, lehetővé tettük, hogy a diákok nemcsak magyarul, hanem idegen nyelven (angolul, franciául, németül) írt dolgozattal is pályázhassanak. Az alábbiakban mellékeljük az esszétémaként ajánlott egyik idézet angol, francia és német változatát is, de a második szöveg választása esetén is lehet angolul, franciául vagy németül írt pályamunkákkal  jelentkezni:

1.

„Much more than he appears “to make himself”, man seems “to be made” by climate and the earth, race and class, language, the history of the collectivity of which he is a part, heredity, the individual circumstances of his childhood, acquired habits, the great and small events of his life. (…) This argument has never greatly troubled the partisans of human freedom. Descartes, first of all, recognized both that the will is infinite and that it is necessary “to try to conquer ourselves rather than fortune”. ” (Jean-Paul Sartre: Being and Nothingness)

„Bien plus qu’il ne paraît «se faire», l’homme semble «être fait» par le climat et la terre, la race et la classe, la langue, l’histoire de la collectivité dont il fait partie, l’hérédité, les circonstances individuelles de son enfance, les habitudes acquises, les grands et les petits événements de sa vie. (…) Cet argument n’a jamais profondément troublé les partisans de la liberté humaine: Descartes, le premier, reconnaissait à la fois que la volonté est infinie et qu’il faut «tâcher à nous vaincre plutôt que la fortune». ” (Jean-Paul Sartre: L’être et le néant)

„Anstatt «sich zu machen», scheint der Mensch «gemacht zu werden» durch das Klima und das Land, die Rasse und die Klasse, die Sprache, die Geschichte der Kollektivität, der erangehört, die Vererbung, die individuellen Umstände seiner Kindheit, die angenommenen Gewohnheiten, die großen und kleinen Ereignisse seines Lebens. (…) Dieses Argument hat die Anhänger der menschlichen Freiheit nie tief verwirrt: als erster erkannte Descartes, daß der Wille unbegrenzt ist, und gleichzeitig, daß man immer versuchen muß, «viel mehr [sich] selbst als das Schicksal zu besiegen».” (Jean-Paul Sartre: Das Sein und das Nichts)

A pályázat meghirdetője a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézete, támogatója a Pro Philosophia Alapítvány és a Bolyai Társaság, résztvevői pedig a 2018/2019-es tanév IX.- XII. osztályos tanulói lehetnek. A 3-5 oldal terjedelmű pályaműveket e-mailen aláírás nélkül a következő címre kell küldeni: esszepalyazat.kmfi@gmail.com. Beküldési határidő: 2019 március 30. A pályázatok értékelése után, az esélyes/nyertes pályamunkák szerzőitől elkérjük személyes adataikat név, iskola, osztály, kapcsolattartási információikat (lakcím, telefon), valamint felkészítő tanáruk nevét.

A pályamunkákat kidolgozott szabályzat alapján egyetemi oktatókból álló bizottság értékeli, 1-100 ponttal. Az elbírálás követi, hogy a pályázó hogyan gondolja végig a környező világgal kapcsolatos megfigyeléseit, hogyan tudja érvényesíteni a rendelkezésére álló filozófiai ismereteket a mindennapi tapasztalatok elemzése és értelmezése során, s mennyire képes egy világos, összefüggő gondolatmenetet felépíteni és érvekkel alátámasztani. Fontos elbírálási szempontot jelent a pályázó olvasottsága és íráskészsége is.

A pályamunkákat díjazzuk. A díjak: I. díj 500 lej, II. Díj 300 lej, III. Díj 200 lej. A díjazottak, beleértve a különdíjakat is, értékes könyvjutalomban részesülnek a Pro Philosophia, Polis, Kriterion és Egyetemi Műhely kiadók részéről. A díjak és jutalmak mellett a díjazottak oklevelet kapnak és számukra támogatott helyeket biztosítunk a nyári Filozófus Táborban. Az utóbbi évek kezdeményezése, hogy az első három díjazott felkészítő tanárai is könyvjutalomban részesülnek. A szervezők vállalják a legjobb pályamunkáknak az intézet honlapján való megjelentetését.

A legalább 70 pontot elért pályamunkák szerzői a felvételi versenyen kívüli beiratkozási lehetőséget nyernek a BBTE-re, a filozófia szak magyar tagozatán meghirdetett államilag támogatott (tandíjmentes) helyekre, a rendelkezésre álló helyszám valamint a kapott pontszám csökkenő sorrendje függvényében.

Az eredményhirdetésre Kolozsvárt, a BBTE Filozófia Tanszékén kerül sor a 2019. április 13-án megszervezésre kerülő Filozófus nyílt napalkalmából. A pályázókat e-mailben értesítjük a pályázat eredményéről.

Bármikor kapcsolatba léphettek a Magyar Filozófiai Intézettel dr. Ungvári Zrínyi Imre egyetemi docens révén, a iungvari@gmail.com címen. A felvételivel kapcsolatos kérdéseitekre is szívesen válaszolunk.

Látogassátok a honlapunkat: http://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro

Sok sikert kívánunk!

Kolozsvár, 2018. november 19.

Dr. Demeter Attila egyetemi docens, intézetvezető

A pályázat kiírása: http://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro/esszepalyazat?fbclid=IwAR14_2KDgdQYuRavRF-NYtXy995HrI8oAnJpo_IUNLkPTzog3ktok3bpG1Q

 

Szólj hozzá

pályázat filozófia esszé